Pillangószív - az első magyar keresőoptimalizáló verseny - 2006

Az első magyar SEO-versenyt a kereso.blog.hu hirdette meg 2006. július 19-én. A benevezett versenyzők előtt az a cél állt, hogy a pillangószív szóra keresve a Google keresőben saját weboldaluk jelenjen meg találatként 2006. december 31-én éjfélkor. A nevezés ingyenes volt, díjazás sem járt a győztesnek. A 2007. január elsejei eredményhirdetés szerint a „2006 legjobb keresőoptimalizálója” címet a Bognár Stúdió honlapjának készítője nyerte el. A több honlappal is nevező Balla D. Károly az 5., 9. és 10. helyen végzett. - - Alább és az innen nyíló linkek segítségével egyik versenyoldalának rekonstrukciója böngészhető végig.

2016-ban újra megvásároltam a balla.biz domaint, így a 2006-os SEO-verseny kedvéért indított versenyoldalamatvisszahelyezhettem ez alá a domain alá. A Kolossal közösen haqsznált domaint valamikor 2009-bent vesztetteük el, pontosabban Kolos megkérdezte, fizesse-e elő egy újabb évre. Akkor éppen nem foglalkoztam keresőoptimalizálással és úgy tűnt, semmi értelme fenntartani a pillangosziv.balla.biz, seonya2008.balla.biz és más aldomainok kedvéért "tartott" webcímet. 2011-től azonban újra fontos lett nekem a SEO, pár év alatt legfőbb tevékenységemmé vált - így sajnálni kezdtem az elvesztett bázist, egyben arra is feléledt at igényem, hogy a verseny kedvéért épített kis pillangószív-rendszeremet újta elérhetővé tegyem. Sajnos a domain már foglalt volt, valaki megvette, betettem hát az egészet az UngParty archívumába (erről az alábbi bekezdésben számoltam be). Ám az idén rákerestem a balla.biz-re - és szabad volt. Azonnal megvettem és az Ungparty archívumból újra áthoztam az eredet URL alá. Ám a címlapot megváltoztattam, így fest: Pillangószív 2006 - és a hajdani címlapotbelső oldallá változtattam. A nyájas olvasó most épp ezt böngészi önfeledt örömel és a Google alapú keresőmarketing nagyobb dicsőségére.

Ez a kis honlaprendszer 2006-os versenyoldalam rekonstrukciója. Az akkori weboldalak egy ma már nem létező domain alatt futottak, most az UngParty alatt élesztettem újra, kis javításokat is eszközölve. A versenyen egy másik oldalammal 5. helyezett lettem - de enyém lett a 9. és 10. hely is. Versenykiírás - lásd: A pillangószív verseny eredményhirdetése - Azóta is foglalkozom honlapoptimalizálással és Google linképítéssel. és sok honlapom első helyezett a Googleban


PILLANGÓSZÍV és lepkefing

új blogom akkor: bdk.blog.hu - új blogom most: BDK BLOG

BéDéKá versenyoldala (a 2006-os site rekonstrukciója)

Maszek játék a nagy versenyen belül. DÖNTŐ:

MEGFILMESÍTETT PILLANGÓSZÍV

Mondj pillangószívet !

- többfurdulós maszek játék a nagy versenyen belül - bárki beszállhat!

   
 A Villamos pillangószív liberális oldala Ukrán pillangószív (híroldal)
   
Az elkúrt szocialista pillangószív  

 

További frissek:

Hírek: a Серце метелика jelenti >>
Elkúrtuk. Gyurcsány Ferenc kampánynyitója
>>

Demszky Gábor kampánynyitója >>
Kósa Lajos kampánynyitója
>>

pillangószívA verseny célja: a pillangószív keresőszóra 2006. december 31. éjfélre az első helyre kerülni a Google találati listáján. Részletek: Versenykiírás.
Saját célkitűzésem: benne lenni az első 20-ban (esetleg az első 10-ben). Tőlem ez is szép lesz...

Másodlagos cél: jót játszani, jópofa írásokat közreadni és közben saját oldalaimat ismertté tenni, erősíteni internetes jelenlétemet, látogatókat nyerni a pillangószív keresőszóval a Manzárdnak.

Továbbá:
szeptember végén játékra hívtam virtuális partnereimet, azt a feladatot tűzve eléjük, hogy alkossanak a pillangószívvel frazeológiai egységeket. Az első fordulóban eredetinek látszó "népi" bölcsességek, szólások és közmondások megolkotása a feladat. A felhívás szövege.

>>TOVÁBB<

 

<<előző pillangószív

2006.08. - Rekonstruálva: 2012.08.

Tartalom:

Szocialista pillangószív

pillangószív-szólások

pillangószív-dömping

pillangószív és lepkefing

V e r s e n y k i í r á s

Fontosnak tartom megjegyezni: a jétékba úgy szálltam be, hogy jószerével fogalmam sem volt arról, mi az a keresőoptimalizálás és keresőmarketing. Éppen az érdekelt, hogy amatőrként mire megyek a profik között. Erről részletesebben itt írtam. Később apránként néhány fontos dolgot megtanultam, mondjuk így: hányogkováccsá képeztem magam.

Az erőpróbán más honlapjaimmal indultam, ezek az első és második tízesben elég jól szerepeltek, augsztus 7-én mégis elhatároztam, hogy megpróbálok a jelen pillangószív-versenyoldallal ennél is jobb helyezést elérni.

Pilalngószív-versenyoldalam szeptember folyamán hol megjelent a találati listán (a 20. és 40. hely között), hol pedig - hosszú napokra! - teljesen eltűnt. Többször úgy láttam, reménytelen vele az élre törnöm. Míg a hónap végére újra megkapaszkodni látszott a második 10-ben.

 

 

PILLANGÓSZÍV SEO-verseny. Google keresőoptimalizálás

Pillangószív: Balla D. Károly SEO-versenyoldala. 2006-os keresőoptimalizálási verseny. Virtuális szerver bérlés. Honlapoptimalizálás, linképítés. BDK Arvisura: Pillangószív, pillangosziv, keresőoptimalizálás, seo, szerverbérlés, vps, honlapoptimalizálás, weboldal, google optimalizálás, pillangoszivgoogle, linképítés, honlap, kereső, szerver, virtuális, server hosting, szerver bérlés

Google honlapoptimalizálás

Pillangószív, pillangosziv weboldal, Google honlap keresőoptimalizálás, seo szakértő, kreatív honlapoptimalizálás, keresőbarát weboldal készítés és optimalizálás, prémium linképítés, tartalom kereső, kreatív szövegírás, pr-cikk beküldés, megjelentetés, télikert építés Budapest - SEO-verseny: Pillangószív. Balla D. Károly weboldala a 2006-os Google-SEO keresőoptimalizálási versenyen (helyezést egy másikkal ért el, ez rekonstrukció). Honlapoptimalizáláas, linképítés. BDK szövegírás, télikertépítés - új keresőmarketing projektek irányítása a prince2 módszertannal - bioszellőző

Személyes Arvisura pillangószív

pillangószívEnnek a pillangószárnyalású honlapnak a repeső tulajdonosaként 2006-tól foglalkozom a keresőszó-szempontú Google kereső optimalizálás elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Ahogy magamról szerényen írni szoktam: "BDK eredményesen szerepelt SEO-versenyeken, a Pillangószív-erőpróbán például az 5., 9. és 10. helyezést is ő szerezte meg, az általa optimalizált weboldalak közül nem egy található a Google-listák élén (lásd: Honlapotimalizálás). Megbízásai teljeítéséhez kellő körültekintéssel lát hozzá, nyigda soha nem ígér lehetetlent. Bár képes gyors és látványos seo-eredmények elérésére, de tudja, hogy hosszú távon ezek ritkán tarthatók meg, ezért megbízóinak inkábbb az alapos és jól előkészített munkával elérhető nem túl gyors, de folyamatos előrelépés lehetőségét és a találati pozíciók biztonságos megtartását kínálja szerény szolgáltatásul és büszke szakmai alázattal. Hogy törekvéseit szép sikerrel megvalósítsa, az utóbbi években egyfajta vasbeton web-birodalmat épített ki: a Google által magasra értékel statikus portálok, tematikus webszájtok és dinamikus fejlődésre alkalmas keresőbarát blogok bunker-biztonságú rendszerét. Ezek egyfelől egymást támogatják-erősítik mind tematikus, mind SEO-szempontból, másfelől külső oldalakat is hatékonyan támogathatnak a kulcsszavas kereső optimalizálásban."

Tömeges SMS küldés - mobilmarketing

SMS-Szolgáltatás: Szöveges üzenetek küldése mobiltelefonra Gateway online szerverkapcsolattal.

Virtuális szerver bérlés

Server hosting seoprojekt. A virtuális szerverek egyesítik a fizikai szerver előenyeit és a virtualitás szabadságát: nem kell a hardvereszközt megvásárolni, nem kell elhelyezéséről, üzemeltetéséről és karbantartásáról gondoskosni: ezeket a szolgáltató vállalja. A virtuális szerverek bérlése előnyős azok számára, akik saját szervert szeretnének, de költséghatékony módszert keresnek. Akinek pedig van a tulajdonában szervergép, az hostingolhatja, azaz elhelyezheti a szolgáltató géptermében.

  • Szerverhoszting, szerver bérlés. Virtuális szerver

() - A betonvágás

A gyémántköteles betonvágó

A nagy webrátor aktuálisan faltörő seo-munkája a bontó- és építőipar, továbbá a vas-beton-technika mélyépítészeti világába emelte fel őt, így betonvágási kor-szakértő lett, aki virtuális betonfúrást és falvágást végez a korszak betonkeverő ütőerén. Felvágás és falvágás területén is utolérhetetlen a cemen mentesítő szerepe, falfúrásban pedig virtuóz gyémántköteles mester. A betonfúrási bajnokságán költői betonkoszorú-díjban részesült. ()

Lásd még:

  • Betonvágás, falfúrás, beton fal vágás, fúrás !

Ablak a világra - műanyag nyílászáró

() A magyar főváros, Budapest minden kisebb és nagyobb zugában, Újlipótvárostól a Rózsadombig, Angyalföldtől a Mátyás térig, a Ferihegyi repülőtértől a HÉV Battyány-téri végállomásáig, minden kerületben számtalan vállalkozás foglalkozik autókölcsönzéssel és műanyag nyílászáró ablakok-ajtók szakszerű előállításával, helyhez szállításával (budapesti címre ingyenesen), értékesítésével, marketingjével, píárjával, beszerelésével és innovációjával akár új, akár régebbi épületekről, lakásokról, panell-prolikról legyen szó..

A fővárosi közlekedés tekintetében kitűnő hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező műanyag nyílászáró ablakok sok energiát és ezzel jelentős mennyiségű bérleti díjat megtakarítanak a badapesti tömegközlekedést igénybe vevő turisták számára. Az autókölcsönzőkben felszerelt műanyag nyílászáró szerkezetek praktikusak, tartós bérlet esetén könnyen kezelhetők és tisztíthatók, a garanciális biztosítás okán még különösebb gondoskodást sem igényelnek Budapesten és környékénm. Bár a Liszt Ferenc Repülőtéren az esztétikum nem dominál sem nem terminál, mégis találhatók autóbérlési lehetőségek, amelyek - mint szolgáltatás - idegenforgalmi látványosságnak számítanak.

Budapesti autókölcsönző

) A kevesek számára ismerős nevű Häzler Aurél a Városligetben már 1910-ben autó kölcsönző vállalkozást üzemeltetett, igaz, ez inkább amolyan vidámparki mulatságnak számított, mert a bérautókkal a lovaskocsiktól hemzsegő városi forgalomba kihajtani tilos volt, a sétakocsikázásra csupán a Városliget területén kerülhetett sor. Az olcsónak nem mondható autóbérlés lehetőségével örömmel éltek az ide kiránduló urak és dámák, akiknek indulás előtt maga a tulajdonos tartott gyakorlati bemutatót. 

A budapesti szolgáltatás: autókölcsönzés és marketing históriája mégis amolyan vidámparki attrakcióval indult, mert a nagy összegekért vásárolt bérautók hiába értek kincset és hiába számítottak csúcstechnikának, a város elöljárósága nem járult hozzá, hogy a lovaskocsik uralta városi forgalomba a kuncsaftok kihajtsanak velük. Az 1-másfél órás sétakocsikázásra csupán a Városliget sétányain kerülhetett sor, de néhány sávot még itt is lezártak az Első Magyar Pesti Nőegylet követelésére a gyerekkocsijukat itt tologató kismamák biztonsága érdekében. >>tovább: Tsúszó Sándor és az autókölcsönzés Budapesten - Tsúszó-blog

Első magyar SEO-verseny: pillangószív 2006


Pillangószív, pillangosziv, Balla D. Károly seo-versenyoldala. A 2006-os Google-SEO keresőoptimalizálási versenyenen 5. lett. Honlapoptimalizálás, linképítés. BDK szövegírás, kereső marketing, arvisura, keresőoptimalizálás, seo, honlap optimalizálás, piréz weboldal, organikus weblap optimalizálás, google keresőmarketing, linképítés, honlap, keresőtalálat, kreatív szövegírás, pr-cikk elhelyezés, online marketing, SEO-verseny: Pillangószív.

Weboptimalizálás - google első oldal | honlap keresőoptimalizálás - Google-kulcsszavak, keresőbarát webolda | pr cikk ára